Anna Capulet

Hozzászólások száma : 1 Join date : 2012. Apr. 25.

Annabell Capulet

❝ Mindig számolj el tízig, a botrány előtt ❞

Születési hely, és idő: Verona/1848.március.12. Kor:17, Faj: vámpír Foglalkozás: úri hölgy.

Spoiler:

Family:
Anya: Isobel Capulet,100,úri hölgy,vámpír
Apa: Perselus Capulet,200,földesúr,vámpír
Testvér: Juliett,18,úri hölgy,vámpír
Egyéb hozzátartozó:
Charlotte Montague, 17, úri hölgy, vérfarkas/legjobb barátnő
Bonnie Benett, 18, úri hölgy, boszorkány/unokatestvér
Matthew Swanson, 18, lovászfiú, vámpír/ egyik bizalmas

Like,Dislike:
Like:
- bálozni
- szülőket idegesíteni
- ruhákat próbálni
- olvasni
- lovagolni
- Angyalt, a lovát
Dislike:
- kényszer házasság
- udvarlók
- papok
- viszálykodás
- egyedül lenni

Personality:
Kinézet:
Hosszú egyenes barna haja, és a vámpírokra jellemző fehér bőre van (bár kicsit sötétebb, mint a legtöbb vámpírnak). Meg kell hagyni neki is sok kérője akad, de a szépsége meg sem közelíti nővérét. Amit nem is bán annyira, mert utálja az udvarlókat. Ruházkodás tekintetében minden evő, mert egyszerűen imádja ruhákat, és van is neki jó pár száz darab. Alkatát tekintve vékony és magas, amire nagyom büszke, bár nem sokat kellett tennie érte, elvégre vámpírnak született.
Belső:
Kívülről egy hideg és kegyetlen lánynak látszódhat, pedig a látszat csal. Mindössze Anna szeretné ezt elhitetni az emberekkel, mert nem akar közel engedni senkit. Mindössze öt ember van, akikben feltétlenül megbízik. Viszont ezekért az emberekért, ha kell tűzbe is teszi a kezét (szó szerint). Igazából nem annyira szeret Vámpír lenni, mint elsőre hinnénk, mivel nem szereti más emberek vérét ontani, na azt meg egyenesen utálja ha azért mutogatnak rá, mert éppen tisztavérű.
Szereti a rejtélyeket és a nyomozásokat. Szülei legnagyobb óva intésére gyakran tartózkodik az erdőben és próbálja megfejteni, hogy miért is utálja egymást a Capulet és a Montague család. Rengeteg réig írta van a birtokában mind a két család felől, de egyszerűen nem találja a megfejtést.

LOVE SUCKS.....

- Te nem vagy rá kíváncsi? - kérdezte Lotte, miközben éppen egy iratot vizsgáltam. Tudtam, hogy mire gondol, de nem terveztem válaszolni. Persze nem ő lett volna Charlotte, ha nem folytatja, és amikor már vagy ezredszerre tette fel ugyanazt a kérdést feladtam, és felnéztem az oklevélből.
- Nem, nem vagyok kíváncsi. Őszintén nem érdekel, hogy ki a nővérem kérője, mert úgysem lesz belőle semmit - mondta, majd tekintetem vissza tért a száradt földön heverő Montague iratra.
Igazából, ha a szüleim tudták volna, hogy az erdőben a Montaguek legkisebb lányával tartózkodom - aki történetesen a legjobb barátnőm - valószínű, hogy rohamot kaptak volna. De ez engem nem éppen érdekelt és ahogy látom Lottét se nagyon zavarta. Mert fel s alá táncolgatott miközben a Montaguekra nem éppen jellemző szőke tincsei repkedtek a feje körül. Néha amikor itt vagyunk nehéz lehinnem, hogy tényleg léteznek vámpírok, vérfarkasok és hibridek. Ilyenkor minden olyan békésnek tűnt. Mintha béke lett volna az egész földön… mintha.
- És te várod, hogy legyen végre egy kérőd? - nézett rám azzal a nagy szemeivel.
- Hát… - kezdtem el, de a szó bennem akadt, mert neszt hallottam, ami nagyon ritka az Erdőnek e mély pontján. Gyanakdova álltam fel, és néztem körbe; majd amikor tekintetem barátnőmre ragadt láttam, hogy ezt ő is hallotta. Nem tudtam mi volt ez, de a nesz egyre csak közeledett, ami nem volt jó. Ha a családok kirendeltjei, akkor lebuktunk, ha nem akkor szerencsénk van, de nem lenne jó, ha együtt látnának minket, mert egész Veronában, csak két személy van, akik tudnak a barátságunkról. Az egyik Juliett, a nővérem a másik pedig Romeo, Charlotte bátyja.
- Azt hiszem, mennünk kéne - mondta Lotte, majd elő is vezette saját fekete lovát, Démon.
- A számból vetted ki a szót - bólintottam és Angyal kantárjáért nyúltam.
A fehér ló egészen jól viselte az Erdő talaját, bár az elmúlt 10 évben volt ideje megszokni. Még gyorsan elbúcsúztam Lotte-tól, majd már száguldottunk is a Capulett kastély felé. Nem szerettem volna ilyen hamar végezni, de az ismeretlen látogatóink megzavartak minket, aminek nem nagyon örültem. Ha valaki felfedezi a tikos helyünk, akkor újat kell keresnünk, ami nagyon nem jó. Ez már csak tapasztalatból is tudom. Legutóbb, amikor felfedeztek minket, hosszú hónapokba telt, mire megtaláltuk a mostani helyünket.
- Jó, hogy visszajött kisasszony - mosolygott rám Matthew, a lovász fiú, aki köztudottan szerelmes volt belém. Igazából nem volt vele semmi bajom, helyes volt, kedves és még született vámpír is. Az egyetlen, ami ellene szól az a családja.
- És miért is olyan jó az? - sóhajtottam egy nagyot.
- Mert a szülei beszélni szeretnének magával - mondta sugárzó mosollyal.
Na erre inkább nem válaszoltam semmit, csak a kezébe nyomtam Angyal kantárját és elindultam befelé. Elindultam befelé. Őszintén; elképzelésem sem volt, hogy mit akarhatnak, mivel az ő kedvencük köztudottan a nővérem. Hozzá sokkal nagyobb reményeket fűznek, mint hozzám, bár ezt meg is tudom érteni. Mire pedig észbe kaptam már ott álltam a szalon ajtaja előtt.
~Mindig számolj el tízig, a botrány előtt.~ nyugtattam magam, majd benyitottam a díszes helységbe, ahol már vártak.

» Juliett Capulet
» Juliett Capulet